Az étkező nézzen ki jól.
Az étkezőasztal sok családban a hétköznapok középpontja. Nemcsak enni szoktak itt az emberek, hanem itt szoktak együtt nevetgélni, tanulni és játszani. Mindegy, hogy nagy családi körben üldögélsz az asztalnál a gyerekekkel, vagy éppen a pároddal vagy itt kettesben – az étkezőnek legyen különleges hangulata. Így te és a vendégeid is jól fogjátok itt érezni magatokat, és sokáig maradtok. Az ADA bútorszakértője most elárulja, hogy tudsz kialakítani egy olyan étkezőt, amely tényleg jól néz ki.
Az optimális hely
Előfordul, hogy egy étketőasztal olyan hatást kelt, mintha nem volna helyén. Helykímélő módon be van zsúfolva a konyhába, pedig hat embert kellene kiszolgálnia. Az étkező legyen inkább a központban, kapja meg az őt megillető figyelmet. Fontos, hogy legyen vonzó a hangulata, hogy szeressenek itt üldögélni az emberek. Az étkezőt érdemes nagy ablakok elé tenni, esetleg ablakfülkébe vagy galéria alá. Nálad nincs ilyen hely? Akkor az is megteszi, ha a nappali vagy a konyha egyik nagyobbacska sarkát színnel elválasztod a helyiség többi résztől. Szőnyegek, színkompozíciók és jól kiválasztott anyagok képesek arra, hogy az étkezőt kiemeljék, és külön egységgé tegyék.
Legyen elég hely mindenkinek
Ha azt szeretnéd, hogy az étkező minden nap örömöt szerezzen, akkor legyen helye mindenkinek. Ha szűkös a hely, akkor állandóan keresgélni kell az emberek helyét az asztal körül. Ezért úgy tervezz, hogy az asztal elég nagy legyen, gondold át, hogy milyen nagy a család. Ha további gyerekeket tervezel, vagy a nagyszülők minden vasárnap átjönnek ebédelni, akkor ezt is vedd számításba a vásárlásnál. Ugyanez érvényes akkor, ha nagy családi vagy baráti összejöveteleket szeretsz tartani – legyen tágas az étkező, jusson mindenkinek kényelmes hely. Személyenként 50-60 centit érdemes számolni, hogy mindenkinek legyen elég helye az asztalnál. Egy kétméteres asztalnál nyolc fő fér el kényelmesen.
Anyagválasztás és modern kinézet
Ha hűvös hatást szeretnél, akkor kő-, fém- vagy üvegasztalt válassz. Meleg hangulatot a faasztal tud biztosítani. A modern hatás miatt gyakran szokták kombinálni a fát és a fémet. Ugyanakkor a székekkel is sokféle hatást el tudsz érni. Különböző huzatok keveréke maradásra ösztönöz, míg az ülőpárnás, fából készült székek mindenkit le fognak nyűgözni a szépségükkel. Esetleg kombinálható egymással a vintage és klasszikus stílus, így laza benyomást fog kelteni a bútor. Egyes ADA étkezők innovatív mozgási lehetőséget biztosítanak, ezek az ADAption fantázianevet kapták. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy az ember mocorogni tudjon az étkezőasztalnál, vagyis nem kötelező egy előre felvett, merev tartásban maradni. A háttámla ugyanis rugalmas, és igazodik hozzád, ha mocorogsz ülés közben. Így mindig van elég mozgástér, ha valaki éppen hintázni, forgolódni vagy terpeszkedni szeretne. Az ADAption funkció az ANI és az INA termékekkel érhető el, és gondoskodik az étkezőasztal melletti kényelemről.
Lakályos hangulat az étkezőben
Ha azt szeretnéd, hogy az étkeződ valóban lakályos legyen, akkor egyes részeletekre érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni. A szórt fény harmonikus atmoszférát teremt. Sokat segít a nagyobb családi összejöveteleknél, ha van egy tálalóasztal további rakodóhellyel, és érdemes továbbá tetszetős képeket akasztani a falra.